A II. világháború vége felé a németek és a nyugati szövetségesek rohanó fejlesztésbe kezdtek a sugárhajtóművek, és az ezekkel meghajtott repülőgépek katonai alkalmazhatóságának megvalósításáért. Ez volt az az utolsó verseny, melyet a Luftwaffe még megnyert, de győzelmét stratégiai előnyökre váltani már nem tudta.
Amikor 1942. július 17-én a németországi Leipheim repülőterén egy bátor berepülőpilóta – Fritz Wendel – teljes teljesítményre tolta előre a Me–262 V3-as kísérleti repülőgép gázkarjait, és a gép elég hosszú nekifutás után felemelkedett a földről, új korszakot nyitott meg a világ polgári és katonai repülésének történetében. Ez lett a mai napig is tartó sugárhajtású-korszak nyitánya.
Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy a Messerschmitt Me–262-es a leginkább előremutató típus volt a II. világháborúban hadrendbe állított harci repülőgépek közül. Rendkívül korszerű, sugárhajtású elfogó vadászgép volt, melynek sárkányát a két karcsú – forradalmi újításnak számító – axiálkompresszoros hajtóműnek megfelelően optimalizálták.
Amikor aztán a bombázók személyzete és a kísérő vadászgépek pilótái először látták átsuhanni kötelékeik között a Me–262-eseket, nem hittek a szemüknek…
Komoly szerephez juthatott volna a birodalom légteréért vívott légi háborúban, de pályafutása a fejlesztés késedelmei, illetve a programot politikai okok miatt ellenzők tevékenysége miatt másként alakult.
