A magyar történelmi legendák és az a hozzá kapcsolódó tévhitek kézen fogva járnak: mind a kettő szájról szájra terjed. A történelmet kevesen ismerik igazán – még a nagyra becsült történészeink sem –, a furcsaságokat, a bizarr dolgokat ellenben mindenki ismeri és terjeszti, pláne, ha nemzetünk érdekét szolgálja.
Sajnálatos módon azonban ki kell mondjuk: az igazság valahogy sohasem olyan kapós, mint a mendemonda, anekdota, mítosz, legenda, vagy nevezzük bárminek.
A világtörténelemben léteznek ugyan nagyon otromba történelemhamisítások, célzatos rágalmak, ám ezek – mivel a magyar lélek nem tűr szemetet magában – nálunk alig váltak közkinccsé, nem kerültek be történelmi mendemondáink sorába.
A legendák során – csakúgy, mint a pletykálkodáskor – az emberek szeretik a nagyot hatalmasabbá, a szörnyűt szörnyűbbé tenni, mert nemzeti hiúságunkban erősen vágyakozunk a dicső múltra. Minden nemzetnek szüksége van történelmi önigazolásra, olyan eseményekre, vagy akár tévhitekre is, melyek mélyére tekintve megláthatjuk a felemelő, önigazoló erkölcsi értékeket is.
Bármilyen furcsa is, sokszor csak ezek a nemes tettek és önfeláldozások, bár mint később kiderült, legendák tartották életben a magyar nemzetet.
