Anekdoták, adomák. Történeket egy, néha több, vagy többszörösen csavart csattanóval, poénnal. Van, amelyik csak pár soros, vagy egy perces, de akad két-háromperces is néhány közöttük. Híres, ismert, kicsit kevésbé ismert, vagy néhol ismeretlen emberek esetei. Művészeké, rendezőké, festőké, énekeseké, orvosoké, sportolóké, íróké, újságíróké. Néhol „ mezei embereké”. Ami közös bennük: az 1940 és 1990 közötti Budapesten, néha vidéken történtek. Hogy miért ajánljuk csak felnőtteknek? Mert a sztorik egy része csak az eredeti, vaskos, szabad szájú szókimondás mellett érthető, élvezhető. És van közöttük néhány olyan történet, amelyről a mai napig hallgatott mindenki. Kádár és emberei még csak hagyján, a saját hülyeségüket nyilván nem reklámozták. De hogy azóta is síri csend volt ezek körül, az már több, mint furcsa. Ami biztos: mind megtörténtek. Vagy a szerző, vagy barátai jelenlétében, vagy olyanok mondják el, ketten öten tízen, egybehangzóan, akik az adott esetnél ott voltak. Néha, személyiségi jogi okokból álnevek szerepelnek. Mert élőkről csak jót, vagy semmit? Lapozzák fel, majd rájönnek.
