Ezerkilencszáztizenhárom vízkeresztjén Krúdy Gyula – mint Kiss Józsefhez intézett levelében írja – jegyet váltott a postakocsira.
Az író – több mint másfél évtizede a főváros lakója – eddig jobbára csak a millennium csillogó forgatagában közlekedett, a századforduló és századelő Pestjének rohamosan épülő főútvonalait járta, a pesti élet felszínén vagy mellékszínterein sétáltatta novella- és regényhőseit, most azonban az alvilágba készült leszállni. Pontos úttervet készített. Íme néhány sor belőle: „Az urak és hölgyek ruha nélkül közlekednek, a sánta ördög benéz a háztetőkön, a halottak igen jól tették, hogy elszöktek a városból. Talán egy beteg lelkű embernek a vallomásai lesznek a következő sorok, vagy egy elmúlt férfiúé, aki régimódi frakkban és hosszú mellényben érkezett meg Pestre…”
Egyetlen folytatásos regényre tervezte az utazást, de A vörös postakocsi-nak olyan hatalmas sikere volt, hogy még abban az évben megjelent könyvben is. Az olvasók követelésére az író 1917-ben megalkotta a folytatást Őszi utazások a vörös postakocsin címmel, és ezután négy-öt évenként újra és újra életre keltette a vörösre festett batár tulajdonosát, Alvinczi Eduárdot, az ősmagyar eredetére büszke, keleti kényúrként élő, kártyacsatákon és lóversenyen meggazdagodott léha nagyurat és hűséges-hűtelen hírlapíró kísérőjét, a mindenre figyelmező Rezeda Kázmért, az író alteregóját, aki Szilveszter titoknok, a Madame, elesett lányok és titokzatos egzisztenciák árnykíséretében leszállt a „pesti vásárba”.
Az elmúlás regényciklusa ez. De nem valódi értékek süllyednek el itt, hiszen amikor a vörös postakocsi képzelt útjára indul, a magyar úri osztály már elvesztette lába alól a talajt, nyilvánvalóvá vált gyökértelensége, történelmi bukása. Az illúziók, az ábrándok pusztulását foglalta ezekbe a könyvekbe Krúdy; ezért van az, hogy Alvinczi mind életidegenebbé, mind taszítóbbá válik, Rezeda pedig a kijózanodás állomásain át végül a teljes reményvesztettségbe zuhan.
Krúdy Gyula egy feljegyzése, amely a második kötet végén, fakszimilében olvasható, tanúsítja, hogy az író azt szerette volna, ha ez a regényciklus egybefoglalva is megjelenik. De nem talált rá kiadót. Most teljesítjük ezt a kívánságát: a két „vörös postakocsi”-regény mellett a tematikában és szemléletben szorosan ide tartozó Nagy kópé-t, Velszi herceg-et, a Rezeda Kázmér szép életé-t és a Kékszalag hősé-t két kötetben adjuk az olvasó kezébe. Egyszersmind – az író életében megjelent utolsó kiadásokat figyelembe véve – e regények mindeddig legpontosabb szövegét bocsátjuk közre.
