Akkor kezdődik, amikor a babamama magazin olvasgatása közben valami bizonytalanság támad… Vajon tényleg szüksége van a gyermekemnek baba-térdvédőre? Vajon tényleg szükségem van a víz hőmérsékletét mérő fürdőkádalátétre és a gyerekkádban is használható gumibetű-készletre? Nem lenne jó néha kikapcsolni a mobiltelefont? Várandósként minden falatot mérlegelnem kell, ha felelős szülője szeretnék lenni magzatomnak? Otthon hagyhatom a kilencévesemet egyedül? Tényleg olyan sok gyermeket rabolnak el rossz szándékú, rosszarcú idegenek? Mikor engedhetem a fiamat először önállóan közlekedni?… A bizonytalanság dagad, dagad, a kérdések gyűlnek; a médiából, a mindentudó barátoktól, okleveles szakértőktől árad a zaj, és lassan nem halljuk saját józan eszünket, és nem ismerjük saját válaszainkat…
Lenore Skenazy, A Világ Legrosszabb Anyukája ebben a könyvben azt tanácsolja, álljunk meg kicsit, vegyük elő, szedjük rendbe és rendszerbe a gyermeknevelés körül kialakult félelmeket és kétségeket, vizsgáljuk meg azokat történelmi távlatból, vessük össze a statisztikai mutatók száraz igazságaival, és ne fogadjuk el készpénznek mindazt a jó tanácsot, (ál)tudást és információt, amit olyan magától értetődően kínálnak nekünk. Az írónő logikus, de temperamentumos, könnyed és humoros iránymutatásával kérdéseink megválaszolásához új szempontokat kapunk. És lassan kiderül, hogy amit anyai gondosságnak és elengedhetetlennek gondoltunk, nem más, mint tömeghatás és társadalmi hisztéria…
„A fiam általános iskolájának ötödikesei minden évben elutaznak ottalvós kirándulásra egy természetvédelmi területre. A szülők pár héttel előtte összegyűlnek az iskola ebédlőjében, hogy meghallgassák, mit csomagoljanak, és mit fognak csinálni a gyerekek.
– …esőkabátot, kalapot, kulacsot, szúnyogriasztót… – olvassa Gary, az igazgatóhelyettes a listájáról. Már olvassa egy ideje. – …naptejet, elemlámpát, fertőtlenítő törlőkendőt…
– Tudom, hogy magának van elsősegélyvizsgája – mondja egy anyuka jelentkezés után –, de a többi tanárnak is?
Egy másik anyuka is felteszi a kezét. – A gyerekeknek mindkét kirándulásra el kell menniük?
És egy apuka: – Kapunk telefonszámot a táborhoz?
Gary mindhárom kérdésre igennel válaszol, bár amikor rákérdeznek, beismeri, hogy a telefonszám csak a természetvédelmi terület recepcióján csörög. Egy újabb szülő megkérdezi, milyen messze van a legközelebbi baleseti rendelő. Gary végül visszatereli a beszélgetést a kirándulásra, és bejelenti a legizgalmasabbat: – Este tábortűz lesz!
Teremnyi szemöldök szalad a magasba.
– Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a gyerekek nyolc méterre fognak ülni a tűztől – mondja Gary gyorsan.
A szemöldökök bizonytalanul rángatóznak.
– Padok lesznek előttük – teszi hozzá Gary. – A gyerekek és a tűz között.
Esdeklő mosolyt vet ránk, mire a legtöbb szemöldök habozva visszaereszkedik, mialatt a szülők megpróbálják elhessegetni fejükből a képet, amint Jenna vagy Jayden Jeanne d'Arc sorsára jut. Gary sietve arra tereli a témát, hogy milyen ételeket kapnak a srácok. Bölcsen nem említ semmilyen frissensültet.”
