Az angliai csatát követően hamarosan kezdetét vette a „másik csata”, amikor az angol bombázóparancsnokság megindította nagy hatótávolságú gépeivel a németországi területek éjszakai bombázását.
1939-ben a lokátortechnika, az éjszakai navigálás nélkülözhetetlen eszköze még gyerekcipőben járt, így a háború kitörésekor a britek nem voltak abban a helyzetben, hogy megfelelő választ adhassanak a német bombázásokra. A németországi városok, ipari körzetek tömeges méretű támadására, szőnyegbombázására csak 1943-tól került sor.
Az éjszakai bombázások a Luftwaffe számára is új kihívást jelentettek, hiszen nem rendelkeztek kielégítő légvédelemmel, ezért rövid időn belül új repülőgép típusokat kellett hadrendbe állítani és fel kellett gyorsítani az éjszakai navigáláshoz szükséges rendszerek kifejlesztését.
A könyv párhuzamosan követi nyomon a fejlődést a RAF éjszakai bombázásában és a Luftwaffe vadászerejében, vizsgálja, hogyan tökéletesedett a hadászati bombázóoffenzíva az egyik részről, és hogyan érte el csúcspontját a német légvédelem.
