„Mese, mese mátka, pillangós határba: volt egyszer egy király Nekeresd országba. Neenincs királynak nagy volt a bánata, csupa siralom éjjele-nappala. Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába, sűrű könnye pergett fehér szakállába: Akármit csinálok, reszketek és fázom, hiába takargat aranyos palástom! Aki segít rajtam: koronám, kenyerem tőle nem sajnálom, véle megfelezem!”