1. Rondákkal és szépekkel, ne ismerkedjünk, teljesen felesleges.
2. Ha rossz a szex, vagy nemi betegséget kaptunk a párunktól, azonnal lapát.
3. A TÁVKAPCSOLAT SZIGORÚAN TILOS.
4. Olcsó Jánosokhoz hozzá se kezdjünk, és a kőgazdagokat is igyekezzük elkerülni.
5. Ha a kiszemelt az öt világvallás, vagy a Magyarországon bejegyzett kisebb egyházak követője, azonnal szakítsunk.
6. Ha nem ugyanazok a számok/könyvek/filmek tetszenek, váljunk meg a kiszemelttől.
7. Gimnáziumban, kollégiumban, egyetemen egyáltalán nem szedünk fel senkit.
8. A munkahelyünkön egyáltalán ne randizgassunk.
9. Igyekezzük figyelmen kívül hagyni a választott családját, és a magunkét is rejtegessük.
10. INTERNETEN ISMERKEDNI SZIGORÚAN TILOS
2007. júniusában egy kicsit elegünk lett, ezért a durva szakításainkat megírtuk egy blogra, hadd röhögjön mindenki. Kiderült, ez még soha senkinek nem jutott eszébe, pedig a szakítás az életnek legalább olyan fontos, sajnos vagy szerencsére mindenkit érintő fordulópontja, mint a születés vagy a halál. Dőlnek a levelek, dőlnek a kommentek, ezrek látogatják az oldalt, hogy mások szakításairól olvassanak, vitázzanak, nevessenek, háborogjanak – szórakozzanak. Ez történetesen egy szakítóskönyv – nem kézikönyv, nem tanácsadókönyv, csak egy könyv, amelyben megosztjuk a blog egy éve alatt kapott történetekből szerzett tudásunkat a szakításról. Okosabbak nem lettünk, és garantáltan legalább ugyanannyiszor fogunk szakítani elolvasása után, mint előtt, de legalább már tudjuk, hogy minden szakításnál van fájdalmasabb és bénább. Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy szakítani jó, hollári-hollári-hó.
– Szerintem odázzuk el azt a második randit, most nem igazán alkalmas, meg aztán… addig legalább megnő a hajad!
– Maradj már csöndben kicsit! A motorokat akarom hallgatni!
– Te tök kedves és rendes ember vagy. Meg különben is tök jó férj lennél, de inkább nem járnék veled, túl rendes ember vagy.
– Az az igazság, hogy most nyáron kerítést fogunk csinálni szüleimmel, ezért nem fér bele egy komoly kapcsolat az életembe!
– Értékellek mint embert, de nem estem irántad szerelembe.