A természetgyógyászat újra virágkorát éli, nemcsak Magyarországon, hanem a nyugat-európai és a keleti országokban is. Sajnos, napjainkban vadhajtásai, „gyermekbetegségei” is érezhetően jelen vannak. A megelőző évtizedekben hivatalosan kuruzslásnak minősíttetek minden természetgyógyászati módszert, s ha valaki mégis alkalmazta, az komoly megtorlásoknak a tette ki magát (Így volt ez 1988-ig az akupunktúra vagy fitoterápia esetében is.) A rendszerváltás időszakában azonban nagy lendülettel újraindult a tevékenység a természetgyógyászat szinte minden területén. Ezzel együtt különféle kiadványok, könyvek és folyóiratok is megjelentek, melyek a laikusok számára igyekeztek közelebb hozni a természetgyógyászatot.
A könyv, amelyet az olvasó most a kezében tart, annyiban különbözik ezektől, hogy minden fejezetét nagy gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező szakemberek írták, akik kiválóan ismerik, és magas szinten művelik az általuk összefoglalt természetgyógyászati módszereket.
Két okból is sajátos e kötet. Egyrészt ez az első átfogó munka e témakörben, melynek minden fejezete magyar szakember munkája, másrészt a részletesen tárgyalt gyógymódok mindegyike a jogi szabályozás után bevonult a gyógyító munka mindennapjaiba.
Az enciklopédikus gyűjtemény ismereteket ad a gyakorló orvosok és orvostanhallgatók számára és tankönyvként szolgálhat a természetgyógyászatból vizsgázóknak. Ugyanakkor hasznos eligazítást nyújt mindazoknak, akik autentikus forrásból kívánják megismerni az egyes természetgyógyászati ágakat.