Szenteste, lehettem 9-10 éves, igyekeztem bekukucskálni abba a csodálatosan ragyogó díszekkel, finomságokkal megtöltött szobába, ahol az én karácsonyi Jézuskám által hozott ajándékom is rejtőzik valahol a szeretet fája alatt. De ahogy lehajoltam a kulcslyukhoz, hogy bepillantsak, a látásomat elzárta egy, a kulcslyukba dugott ki fenyőfa ágacska. Nem volt mit tennem, ki kellett várnom, míg bent a szüleim és a meghívott vendégek segítségével előhívott csengettyűszó megszólalt, erre én bátran lenyomtam a kilincset és beléphettem. Természetesen megtaláltam az ajándékaimat. De volt egy névre szóló boríték a fa alatt, amelyen az állt, hogy „Az ifjabb Antal Imrének.” Én még akkor hittem a Jézuskát. Remegő kézzel bontottam ki a levelet, amiben egy gyönyörű, szinte a mennyországból jött papíron színes betűkkel a következő állt: „Kedves Kisfiam! Eztán nem jövök el hozzád személyesen, de higgyél bennem, és ne úgy emlegess, hogy Jézuska, hanem így: Szeretet!” A kézírás nagyon hasonlított édesapám kézírására.
