Amikor a hely „nem szabad és nem királyi”, fölösleges újabb jelzőket találni rá, másképpen kell élni. De hogyan és miért? Vida hősei erdélyi emberek, akik saját körülményeik, saját történetük foglyai, meséjükbe általában akkor csöppenünk, amikor az élet egyet fordul velük, amikor elkárhoznak vagy üdvözülnek, ám az eseménynél izgalmasabb az, amit az elbeszélői nyelv a körülményeket térképezve kitapogat. Ez a tapogatózás, a nyelv tempója vezeti az olvasás szertartását, így avat be az egyéni életek mögött húzódó nagyobb egészbe: sorsba, elrendelésbe, vagy szabadságba. Az életből mindig csak az a miénk, amit megérinthetünk kézzel, pillantással, gondolattal: utazás egy zord hegyvidéken, nők illatos teste, tüdőnyi éles levegő, sosem kóstolt óbor íze, katonák, vadászok, csavargók tudománya, messziről vonyítás, farkas talán, közelről fénypont, nyilván egy angyal. Csak annyira valószínűtlen, mint az, hogy képesek vagyunk még mindig boldognak is lenne.
