A börtönben már nem Saci volt, és nem Cini, csupán ER 4817. A független magyar bíróság által 120 milliós csalásért elítélt fogva tartott. Megtanulta a kaptárbeli szlenget, és megpróbálta elviselni a rá mért éveket. Sokszor sírt és reménykedett, hogy kiengedik.
Levelei hol gyakrabban, hol ritkábban jöttek a börtönből. A „cinis” borítékok virítottak a postaládámban: telerajzolta virágokkal, és újságból kivágott mackókkal, cicákkal díszítette.
Hiányzott neki a taps, a siker…"állok hófehér fényben énekelve, rengeteg az ember, velem énekelnek, minden gyönyörű világítóan fehér, és arra riadok föl, hogy libabőrös vagyok… aztán van a sötét álom, a sötét alagút, az ingoványon próbálom keresni a kijáratot…"
"Mostanában nagyon rosszul érzem magam, nehezen viselem a hőséget. … Figyelem magamat a tükörben, és már nem tudok nevetni.
Nem tudom, mi lesz, ha nem fogom bírni, vagy ha újra megbetegszem. … Rengeteg fájdalom van bennem. Ha egyszer kijutok, soha többé nem lesz kulcscsomóm, ami csörög, és soha nem lesz az ajtómon csengő."
