Andersen mindenekelőtt meseíró. Aki a nevét hallja, annak azonnal valamelyik közismert meséje jut az eszébe. A rút kiskacsa meséjét nincs olyan kis gyermek vagy felnőtt, aki ne ismerné. Történt egyszer, hogy a hattyúk királynéjának elveszett a tojása, s hogy-hogy nem egy baromfiudvarban, Háp asszony farmján találta magát. Kacsamama ugyanolyan szeretettel ápolta, melengette ezt a tojást is, mint a többi kicsinyét. A legszebb tojásból kelt ki az utolsó kis újszülött, aki bizony nem úgy nézett ki, mint a kishúgai. Állandóan azt csivitelte magában, hogy „kacsa vagyok, kacsa vagyok”. Az udvar és az ól apraja-nagyja elnevezte rút kiskacsának. Háp asszony úgy döntött, hogy a lánykacsák maradhatnak az udvarban, de a rút kiskacsának mennie kell. Magányosan vándorolt a világban, s mindenki kinevette. A rút kiskacsa arról ábrándozott, hogy egyszer majd úgy fog repülni, mint a fehér hattyúk, s ő lesz majd a madarak hercege.
