Moldova György riportjainak titka, hogy írójuk legtöbbször nem riporterként keresi fel témáját. Nem formális újságírói megbízatással, nem is holmi „riporteri elhivatottságból” utazik. Ha már egy-két hónapig ült asztalánál és dolgozott – egy hivatalnok szoros munkarendjével – új muvén, belso kényszertol hajtva neki kell vágnia az országnak, s talán o maga sem tudja elore, hogy másnap segédmunkásként fog-e dolgozni valamelyik nagy építékezésen, vagy újságírói igazolvánnyal látogatja meg ugyanannak az építkezésnek a fomérnökét.Összegyujtött riportjainak kötete az 1956-os mohácsi árvíz krónikájával kezdodik, falusi és konzervgyári riportokkal, a komlói bányáról, a vidéki zálogházakról, az aszódi javítóintézetrol szóló riportokkal folytatódik, hogy – mintegy visszatérve a tizenöt év elotti színtérre – a régi mohácsi iparosok mesterségét, dunai hajósok életét bemutató, mindeddig kiadatlan riportokkal fejezodjék be.
