Ha hirtelen – egy pillanat alatt – meghalna a Nap, ebből nyolc percig nem vennénk észre semmit, mert nyolc percig tart, amíg a sugárzás eléri a Földet.
Farkas Péter elbeszélésének két szereplője – két öregember: egy férfi és egy nő – ebben a „nyolc percben” végzi el mindennapos halálgyakorlatait, amelynek középpontjában mégsem a halál, hanem a szerelem áll: az egyetlen olyan dolog, amely túléli, túlélheti a test és a szellem leépülését, a hús felbomlását. Farkas Péter kíméletlen pontossággal szembesít bennünket azzal, hogy mi vár ránk, ha egyszer majd „elmarad az emlékezetünk”, s nem azért lesz nehéz megmondanunk, hogy kik vagyunk, mert nem ismerjük önmagunkat, hanem azért, mert tényleg nem tudjuk. A remény azonban – hogy talán mégis marad belőlünk valami – nem megszépíti az elbeszélést, hanem bizonyossággal lát el bennünket: akármi történik is, végig kell csinálnunk.
